2025-ben újra itt!
A cikkünk most inkább egyfajta tájékoztató jelleggel íródik. Sajnálatos módot volt egy hosszabb kihagyásunk a weboldalon, a TikTokon és az Instagrammon, de még a Facebook oldalunkon is, bár talán itt a legkevésbé. Úgy gondoljuk, hogy fontos volt egy kicsi kihagyás, hiszen nekünk is kellett egy kis éves szabadság, illetve a tanulás szempontját nézve és azt, hogy sokkal több és jobb dolgokkal indulhatunk újra a szalon érdekében, így örülünk a pozitív változásoknak. A folyamatos szerkesztés arról is szól, hogy jobbá tegyük a vendégeink számára az utat. Kényelmesebben és komfortosabban tudják érezni magukat minden téren. Új kérdőívünk is készült, ami általánosságban a raszta témakörében íródott, kissé részletesebben mint az eddigiek. Új termékeket és szolgáltatásokat tudtunk bevezetni, amit a fentebb említett éves szabadságnak közönhetünk.
Figyeljétek, bogarásszátok az oldalt, hiszen bárhol, bármikor megjelenhetnek akciók és promóciók. A húsvéti szezon alatt is sok árcsökkenés lesz, illetve hamarosan kezdetét veszi a fesztivál szezon is, ahol a legjobbakban bízva, találkozhatunk is!
Keressetek bennünket továbbra is bizalommal és a lehető legrövidebb időn belül felvesszük veletek a kapcsolatot, hiszen mindenről tájékoztatunk!
